Camino Frances - indulás

A közel két hónapos felkészülés után nagy izgalommal vártam az indulás időpontját. Gondoltam mivel ez a legnépszerűbb útvonal, elég egyszerű lehet eljutni a kiindulási pontra, Saint Jean Pied de Portba. Itt már sikerült is tévednem, nem minden út vezet SJPDP-be. A rengeteg variációt és a repjegy árakat figyelembe véve a Barcelona - Pamplona -SJPDP útvonalra esett a választásom. Repülővel indultam Barcelonába, ahol terveztem egy kis városnézést, majd vonattal tovább Pamplonába. Sajnos a repülő több mint egy órát késett, így tényleg csak rövid volt a rendelkezésre álló időm. Ezek után a vonatnak is sikerült késnie.

Pamplona

Szállást foglaltam erre az éjszakára és az úton az első kettőre is, biztos ami biztos, és mert húsvét hétvége volt, és ilyenkor a spanyolok is kirándulnak. A pamplonai szállást este nyolcig lehetett elfoglalni, de a vonat csak fél nyolc körül ért be. Pánikolva írtam a hostnak, hogy mi a helyzet, szerencsére nagyon kedves volt, és mondta, hogy mindenképp megvár. Persze, hogy ne várassam hátizsákostól futásnak eredtem az állomásról. Mint kiderült félig kapszula hostel, ami azt jelenti, hogy kis elszeparált részekben vannak az ágyak. Igazán izgalmas élmény volt ilyenben aludni, és a klausztrofóbiám ellenére is jól éreztem magam.

Casa Ibarrola Pamplona

Másnap délben indult az egyetlen busz Franciaország felé, így reggel felkerekedtem városnézésre, megkerestem a buszpályaudvart, és elidőztem egy kis parkban ahol még szarvasok is voltak. Meglepetésemre rajtam kívül szinte senki nem volt az utcákon, később kiderült a spanyolországi utazásaim során, hogy későn fekvő későn kelő népek, úgyhogy lassan indul be az élet még a nagyvárosokban is. Ezt jó, ha figyelembe veszitek a caminok során, érdemes reggelivel készülni a kisebb helyeken, és kalkulálni kell a siesta idejével is (általában 14-17 óra között).

Délben buszra szálltam több lelkes zarándokkal együtt. Jó volt látni az arcokat, akikkel talán majd az úton is találkozom. Odafelé átmentünk a hegyeken, ahol akik már elkezdték az útjukat épp felfelé másztak a napsütésben. Gondoltam, na szegények, jó meredek, biztos fáradtak. Pár perccel később jutott el a tudatomig, hogy holnap én leszek az az ember aki itt masírozik. Sajnos csak a tervezés utolsó részében láttam az információt, hogy április 1 előtt nem nyitják meg az eredeti utat, így az alternatívot kell használni. Mint kiderült ebben az évben az időjárás miatt még akkor sem nyitották meg, mert veszélyes lehet.

Saint Jean Pied de Port

A buszról leszállva megkerestem a zarándok irodát (39 Rue de la Citadelle), ahol már sorban álltak kint egy páran, türelmesen várva, hogy a már bent lévők információkkal feltankolva végezzenek. Itt még mindenki szégyenlősen pislog a többiekre, a csoportosan indulók útba igazítást kapnak a vezetőjüktől. Bent én voltam az első magyar, akit a velem beszélő idősebb úr útba igazított. Választhattam kagylót a hátizsákomra, ami a legfontosabb szimbóluma az útnak (persze az elsőt amit kinéztem lenyúlta az előttem érkező, de akadt még olyan ami kicsit rózsaszínes), megkaptam a zarándok útlevelemet amibe én nyomhattam az első pecsétet, kaptam térképet, szálláslistát, és pár fontos utasítást a másnapi hegymenettel kapcsolatban.

A kagylóról mint szimbólumról az előző blogbejegyzésemben olvashatsz itt.

Ezután a szállás felé vettem az irányt. Egy hosszú szobában kaptam helyet, ahol nem volt túl sok ágy, de itt már elkezdődött a koleszos hangulat. A szállásadóm nagyon kedves volt, hamar összebarátkoztam vele és a nála kisegítő thai fiúval is. Így később felajánlották, hogy kimossák és megszárítják a ruháimat és még csokit is kaptam a vacsora mellé. A boltban feltankoltam, mert hát nehogy éhen haljak a következő pár napban, ezzel kicsit megdobva a zsákom súlyát. Este a közös konyhában vacsoráztam és megérkezett a mellettem lévő ágyon alvó srác, Daniel is. Nem volt túl beszédes, de az ajándék csoki láttán felcsillant a szeme. Az estét olvasással, városnézéssel és az útvonal tanulmányozásával töltöttem.

Én mindenkinek javasolni szoktam, hogy az első két éjszakára foglaljon szállást, mert nagyon sok az ember, és érdemes utána nézni az ünnepnapoknak is, mert olyankor bizony a spanyolok is megindulnak. Én épp húsvét hétvégéjén indultam, így nem lett volna helyem, ha nincs előre foglalva. Persze a municipal albergue még mindig opció, mivel ott érkezési sorrendben lehet ágyat kapni, de az ottani helyek száma is véges, így ha ezt az opciót választod, akkor egyből oda menj a zarándok iroda helyett (egymás mellett van a kettő).

Másnap mindenki lelkesen ébredt, bár mire én feltápászkodtam a mellettem alvó kipattant az ágyból, felkapta a zsákját és már ki is iramodott az ajtón. Na én ennél lassabb vagyok reggel. A szállásadóm szólt, hogy vigyázzak magamra az úton, mert aznapra az egyik legnagyobb viharra lehet számítani, mire magabiztosan közöltem vele, hogy amerre én megyek ott mindig süt a nap, szóval ne aggódjon. Végülis tegnap is sütött. Mi baj lehet...

Remélem, ezek a történetek kedvet csináltak a következő kalandodhoz, és hasznos információkra bukkantál. Ha további részletekre van szükséged, vagy önbizalomra és bátorságra az utazásod kezdetéhez, ne habozz kapcsolatba lépni velem, vagy írj e-mailt, szívesen segítek.

Megtalálhatsz a közösségi médiában is, ahol további hasznos tanácsokat és úti képeket találsz @wander.with.dora néven. Jó utat mindenkinek.