Tartalom:
Az írónő a saját történetét írja meg a betegségéről, onnantól, hogy kiderült, egészen a gyógyulásig vezető pontig, és hogy mi van azután. Leírja az érzéseit, tapasztalatait, szenvedéseit és örömteli pillanatait is, hogy végül mi késztette egy utazásra, és milyen eredménnyel járt mindez. A két királyság a betegség és az egészség jelképe, amelynek határán mind egyensúlyozunk születésünk pillanatától fogva.
"Minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára az egészség és a betegség birodalmának. Bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb-utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjük a másik királyság állampolgárainak szerepébe." - Susan Sontag: A betegség mint metafora
Oldalszám: 457
"A hazafelé tartó repülőúton arról ábrándozom, hogy magányos zarándokútra indulok, bár hogy pontosan milyen formában, azt még nem tudom. Mozgásban akarok maradni, anélkül, hogy lehorgonyoznék valahol, és belevetni magam a nagyvilágba. Nem mintha kimondottan a felfedezésre vágynék, hanem épp azért, mert félni kezdtem tőle és attól, hogy egyedül boldoguljak benne. Nem akarok elvárásokat támasztani. Sem kérni semmit. Senki mástól nem akarok függni. Meg akarom tudni, mi vár a senkiföldje túloldalán."
Vélemény:
Nem egy egyszerű olvasmány ez tény, az elején megfordult párszor a fejemben, hogy félbe hagyom, de érdekelt a mondanivalója. Nehéz a betegség minden aspektusait végigolvasni, az írónő elég szemléletesen mutatja be a kórházban töltött időt, a műtéteket, a szövődményeket, de olyan oldalát is megismerhetjük a történetnek, amelyeket nem minden nap hallhatunk.
FIGYELEM! Hipochondereknek tényleg nem ajánlom!
A betegség mellett beleláthatunk épp alakuló kapcsolatába, és hogy van-e remény a szerelemre egy ilyen dolog árnyékában is, mit érezhetnek a szülők, a barátok, az ismerősök, a sorstársak. Ki az aki túlélheti és mi lesz, ha valaki nem. Vajon mennyi veszteséget vagyunk képesek túlélni és feldolgozni? Fel lehet egyáltalán dolgozni?
A könyv második fele a gyógyulás utáni időszakról szól. Senki nem beszél arról mi történik ha meggyógyultál? Hogyan térj vissza az életbe? Mi segíthet a történtek megemésztésében és a darabok helyre passzintásában? Miért leszel még mindig dühös másokra, miközben ők végig segítettek neked? Hogyan lehet ezt lezárni, hogy újra kezdhesd? Leszel még olyan valaha mint azelőtt? Vagy már nem is akarnád? Kikkel találkozhatsz az út során?
Végső soron az útkeresés volt számomra a fő mondanivalója, melyet a saját életünkre is tökéletesen alkalmazhatunk, hiszen nem csak egy betegség vagy tragédia nyomhatja rá a bélyegét az életünkre, hanem akár a minden napi mókuskerékbe való belefásulás. Épp az első El Camino út előtt olvastam el, így a fenti idézet telibe talált. Kíváncsi vagyok másoknak mit ad át.
Ha olvastad a könyvet oszd meg te is a véleményed kommentben, hogy másoknak is segítsünk a választásban és együtt építsük a közösséget.
Comments